
Borsodban is elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe – közölte az Országos Népegészségügyi Intézet november 5-én.
A 60 évesek vagy az idősebbek – egészségi állapottól függetlenül –, valamint a meghatározott kockázati csoportokba tartozók számára a védőoltás térítésmentes.
Hozzátették: november végéig az életkoruk vagy az egészségi állapotuk miatt fokozott kockázati csoportba tartozók számára a térítésmentes oltóanyag biztosítása elsőbbséget élvez. Ugyanúgy az elsők között kaphatják meg a védőoltást az egészségügyben, a szociális ellátórendszerben és az állategészségügyben dolgozók.
A hároméves kortól alkalmazható vakcina térítésmentesen jár a 60 év felettieken a meghatározott krónikus betegséggel élőknek, köztük a légzőszervi, szív- és érrendszeri, máj- és vesebetegek, a cukorbetegek, valamint a csökkent immunvédekezésű embereknek. Az oltás térítésmentesen elérhető a várandósok, az influenzaszezon idejére gyermekvállalást tervező nők, a szoptató anyák, továbbá az egészségügyi és szociális dolgozók, a meghatározott intézményekben tartósan ápolt vagy gondozott személyek, valamint egyes, állatokkal foglalkozó munkavállalók számára – ismertették.
Hozzátették: az oltás a háziorvosok mellett az érintett foglalkozás-egészségügyi szolgálatoknál, valamint egészségügyi és szociális intézményekben is megszervezhető.
Azt írták: ezt követően az ONI felülvizsgálja az oltóanyag felhasználást, és a megmaradt mennyiséget felajánlja azoknak, akik foglalkozásuk miatt a fertőzés fokozott kockázatának vannak kitéve, és munkából való kiesésük hátrányosan érintheti az alapvető állami szolgáltatások nyújtását. Ezenkívül – igény szerint – további 200 ezer adag vakcina felhasználására van lehetőség – tették hozzá.
A tájékoztatás szerint a háromévesnél fiatalabb, meghatározott kockázati csoportokba tartozó gyermekek számára biztosított influenza-oltóanyagok várhatóan a jövő héten érkeznek meg a házi gyermekorvosokhoz.
Az oltások elérhetőségéről és az érintett gyermekek köréről az Országos Népegészségügyi Intézet külön tájékoztatást ad. Az intézet felhívta a figyelmet, hogy a fertőzés súlyos szövődményeket, például tüdőgyulladást is okozhat, és különösen az idősek, a krónikus betegséggel élők, a várandósok és a csökkent immunvédekezésű személyek körében növeli a kórházi kezelés kockázatát. Kiemelték: a védőoltás a leghatékonyabb eszköz a betegség súlyos következményeinek megelőzésére.
Magyarországon az influenzajárványok jellemzően januárban vagy februárban kezdődnek, ugyanakkor a vírus terjedése már korábban is felerősödhet.
Mivel a védőoltást követően a megfelelő immunvédelem kialakulásához általában két hét szükséges, érdemes még a járványos időszak előtt gondoskodni az oltás beadatásáról. Jelezték azt is, a háromkomponensű oltóanyag összetétele megfelel az Egészségügyi Világszervezet által az idei szezonra ajánlott összetételnek. Kiemelték: a védőoltás mellett a fertőzések megelőzését a rendszeres kézmosás, a helyiségek szellőztetése, a köhögési és tüsszentési etikett betartása, valamint betegség esetén az otthonmaradás is segíti.
Az Országos Népegészségügyi Intézet arra kéri a veszélyeztetett csoportokba tartozókat, hogy november végéig kérjék a védőoltást.

























































