Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar Kupa: alulmaradt a Diósgyőr

MTI | 2026. 03. 06. | 07:53:37
A miskolciak a másodosztály listavezetőjétől kaptak ki.
Magyar Kupa: alulmaradt a Diósgyőr
A fekete mezes miskolciak búcsúztak (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A másodosztályban listavezető Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte az élvonalbeli Diósgyőri VTK együttesét a labdarúgó MOL Magyar Kupa csütörtök esti negyeddöntőjében, ezzel bejutott a négy közé.

Alapvetően mindkét félidőben inkább a hazaiak akarata érvényesült, labdabirtoklásban ugyanis hiába volt fölénye a vendégegyüttesnek, ez valódi gólhelyzetekben nem mutatkozott meg. A szünetig igazán komoly lehetősége a Honvédnak és a Diósgyőrnek sem akadt, de az első 45 percben még mezőnyben is hajszálnyival jobb volt a vendéglátó csapat.

A fordulás után a meccs összképe nem változott, és a félidő derekához közeledve egy gyorsan és pontosan végigjátszott akció végén előnybe kerültek a hazaiak. Bár a borsodi együttes ezt követően is próbálkozott, a szakmai stáb kétszer dupla cserével is igyekezett frissíteni a gárdán, végül csak két kisebb helyzetet sikerült kialakítania, de az egyenlítés ezekből nem jött össze. A Honvéd összességében megérdemelten lépett tovább, s egyedüli másodosztályú csapatként lesz ott a Magyar Kupa elődöntőjében.

A kispesti csapat győzelmet és továbbjutást érő gólját Gyurcsó Ádám szerezte a második félidőben. A Budapest Honvéd az elődöntőben a Zalaegerszeggel találkozik majd, míg a másik ágon a bajnoki címvédő Ferencváros a jelenleg NB I-es listavezető Győrrel csap össze.

Az elődöntő játéknapja április 22., míg a döntő május 9-én a Puskás Arénában lesz.

Magyar Kupa, negyeddöntő:
Budapest Honvéd FC-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Bozsik Aréna, 3934 néző, v.: Csonka
Honvéd: Dúzs – Szabó A., Baki, Csontos – Pauljevic (Csonka, 79.), Szamosi, Pekár (Kállai, 69.), Hangya – Gyurcsó (Kántor, 79.), Pinte (Varga K., 86.), Medgyes (Zuigeber, 69.)
DVTK: Megyeri G. – Szakos, Bárdos, Tamás M., Bokros – Holdampf (Bényei, 81.), A. Keita (Esiti, 69.) – Sajbán M. (Babos, 75.), Roguljic (Ambrose, 75.), Pető (Varga Z., 69.) – Colley
Gólszerző: Gyurcsó (64.)
Sárga lap: Pauljevic (25.), Szamosi (27.), Baki (47.), Kállai (82.), illetve Tamás M. (71.)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Három debreceni fiatal a válogatottban
Olaszországgal, Törökországgal és Szlovákiával csapnak össze az EB-ért.
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
A miskolciak számára rendkívül fontos a szombati bajnoki.
Bravó! Ismét előnyben a DVTK
Bravó! Ismét előnyben a DVTK
A miskolciak két nap múlva, hazai pályán lezárhatják a párharcot.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat.
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
A Miskolcon aratott győzelem bekerül a foci nagykönyvébe.
Elbukta előnyét a DVTK
Elbukta előnyét a DVTK
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét a Diósgyőrnél az előny
Ismét a Diósgyőrnél az előny
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
Három debreceni fiatal a válogatottban
Olaszországgal, Törökországgal és Szlovákiával csapnak össze az EB-ért.
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
A miskolciak számára rendkívül fontos a szombati bajnoki.
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat.
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
A Miskolcon aratott győzelem bekerül a foci nagykönyvébe.
„Diósgyőrben meghalt a foci”
„Diósgyőrben meghalt a foci”
Az ultrák üzentek a vezetőknek.
A Kazincbarcika kiütötte a Diósgyőrt
A Kazincbarcika kiütötte a Diósgyőrt
A borsodi rangadón négy gól született.
Így teljes a DVTK szakmai stábja
Így teljes a DVTK szakmai stábja
Két új arc érkezett Miskolcra.
Szoboszlai Dominik már 100 millió eurót ér
Szoboszlai Dominik már 100 millió eurót ér
Ebbe a klubba mindössze 20 labdarúgó tartozik.
Pont nélkül maradt a Kazincbarcika
Pont nélkül maradt a Kazincbarcika
Nem használta ki a helyzeteit Kuttor Attila együttese.
Döntetlennel mutatkozott be az új diósgyőri edző
Döntetlennel mutatkozott be az új diósgyőri edző
Az MTK otthonában egy pontot szerzett a DVTK.
Hirdetés