Elhunyt a Kossuth-díjas költő

mti | 2025. 09. 16. | 15:38:49
A nemzet művészének számos verseskötete jelent meg.
Elhunyt a Kossuth-díjas költő
Buda Ferenc (Fotó: Facebook/Alföld folyóirat)

Életének nyolcvankilencedik évében kedden elhunyt Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, a nemzet művésze - tudatta a család az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Buda Ferenc méltósággal viselt, hosszantartó súlyos betegség után hunyt el szerettei körében.

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakán 1955-ben kezdte tanulmányait, de csak 1968-ban kapott diplomát, mert 1957-ben néhány verse miatt elítélték. Emiatt 1958-tól segédmunkás, 1963-tól képesítés nélküli nevelő volt a Pest megyei Pusztavacson. 1965-től Kecskeméten általános iskolában tanított, 1971-től a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt, majd a Forrás szerkesztőségébe került, ahol 1986-tól a lap főmunkatársaként dolgozott. 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.

Buda Ferencnek számos verseskötete jelent meg, de jelentős volt műfordítói tevékenysége is: többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török és udmurt fordításai ismeretesek. Varázsének (1973) című kötetében török, mordvin, lapp, finn és mari népköltészeti alkotások olvashatók. Kazah és kirgiz népmesékből válogat A láthatatlan tolvaj (1988) és A szürke héja (1988) című kötete. Ötvenedik születésnapjára barátai és tisztelői megjelentették a Csönd, ének, csönd... című könyvet, amelyben önálló kötetben addig nem közölt írásai és műveinek bibliográfiája is megtalálható.

Munkássága elismeréseként 1973-ban Radnóti Miklós- és József Attila-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 1999-ben Déry Tibor-díjat, 2000-ben Balassi Bálint-emlékkardot és Kölcsey-díjat kapott.

Gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért 2005-ben tüntették ki a Kossuth-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjat kapott. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2012-ben megválasztották a Balassi Bálint-emlékkard kuratóriuma elnökének.

Buda Ferencet 2013-ben a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagjává választották. A Nemzet Művésze díjjal 2014-ben tüntették ki, és megkapta a Prima Díjat is, 2015-ben Magyar Örökség Díjas lett. 2021-ben megkapta a Széchenyi-örökség Okmányt, 2022-ben pedig a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést.

További híreink
December 5.: „fájó emlék a nemzet testén”
December 5.: „fájó emlék a nemzet testén”
Szembefordítottak magyart magyarral - így az államtitkár.
Négy ország bojkottálja az Eurovíziót
Négy ország bojkottálja az Eurovíziót
A német kulturális szerint már felvetés is botrányos.
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Összesen 594 ember lett rosszul, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
A munkáltatók fele béremelést tervez
A munkáltatók fele béremelést tervez
Ez derül ki egy friss kutatásból.
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Orbán Viktor bejelentette.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Kábítószert kerestek a rendőrök.
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést.
Hamarabb jön a postás a decemberi nyugdíjjal
Hamarabb jön a postás a decemberi nyugdíjjal
800 ezren ma is készpénzben kapják a járandóságukat.
December 5.: „fájó emlék a nemzet testén”
December 5.: „fájó emlék a nemzet testén”
Szembefordítottak magyart magyarral - így az államtitkár.
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
A család közlése szerint utolsó útjára bárki elkísérheti.
Petesejt-donáció: veszélyekre figyelmeztetnek
Petesejt-donáció: veszélyekre figyelmeztetnek
A püspökök szerint hosszú távon a család természetes és isteni rendjét rombolja.
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Összesen 594 ember lett rosszul, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
A munkáltatók fele béremelést tervez
A munkáltatók fele béremelést tervez
Ez derül ki egy friss kutatásból.
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Orbán Viktor bejelentette.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Kábítószert kerestek a rendőrök.
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést.
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
A család közlése szerint utolsó útjára bárki elkísérheti.
Kilencvenéves lenne Törőcsik Mari
Kilencvenéves lenne Törőcsik Mari
Életműve a magyar színház- és filmtörténet meghatározó részét képezi.
Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott Tom Cruise
Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott Tom Cruise
A színész kiemelte, hogy a milyen fontos szerepe van a mozi egyesítő erejének.
Elhunyt Kálmán Imre lánya
Elhunyt Kálmán Imre lánya
Általa az apja művei új közönséget hódítottak meg Európában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban.
Elment Kassai Ilona színművész
Elment Kassai Ilona színművész
1961-ben Jászai Mari-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat vehetett át.
Elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató
Elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató
2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
Elhunyt Ágh István
Elhunyt Ágh István
A nemzet művésze 88 évet élt.
Elhunyt a legendás együttes alapító tagja
Elhunyt a legendás együttes alapító tagja
Űrbéli sminkjével és füstölgő gitárjával bűvölte el a közönséget.
Meghalt a Kossuth-díjas fotográfus
Meghalt a Kossuth-díjas fotográfus
Számos egyéb díjjal is elismerték a munkásságát.
Megszűnik az MTV
Megszűnik az MTV
Több korosztály számára itthon is a zenei tájékozódási pontot jelentette.
Rekordokat döntöttek a magyar filmek
Rekordokat döntöttek a magyar filmek
Több mint forint bevételt termeltek a hazai mozipénztáraknál