Elment Kassai Ilona színművész

MTI | 2025. 10. 29. | 19:35:30
1961-ben Jászai Mari-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat vehetett át.
Elment Kassai Ilona színművész
Ganxta Zolee édesanyjával, Kassai Ilonával (Fotó: Ganxta Zolee)

Életének 98. évében elhunyt Kassai Ilona; a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt kedden érte a halál – tudatta családja október 29-én a Facebookon.

Kassai Ilona 1928. július 8-án, Hiller Ilona néven született. Szegeden Lehotay Árpád színiiskolájába járt, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János volt a mestere. 1949-ben az Állami Bányász Színházba szerződött, 1951 és 1976 között a Faluszínház (a későbbi Déryné Színház) tagja volt. 1976-ban a Budapesti Gyermekszínházhoz (1985-től Arany János Színház) szerződött, majd három évig játszott az 1994-ben megnyílt Ruttkai Éva Színházban.

A színpadon ókori drámák címszerepei mellett kortárs főszerepeket is játszott. Fellépett számos Shakespeare-előadásban, valamint egyebek mellett Schiller: Ármány és szerelem, Katona József: Bánk bán, Szophoklész: Antigoné című darabjában.

Számos filmben is szerepelt (Tilos a szerelem, Sikátor, Makra, A néma dosszié, A nyomozó, Argo 2). Mindemellett rendszeresen szinkronizált, az ő hangján szólalt meg a Harry Potter című filmsorozatból Minerva McGalagony professzor.

Művészetének elismeréseként 1961-ben Jászai Mari-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat vehetett át.

Kassai Ilona 1998-ban Roger Kahane francia rendező Élek és szeretlek benneteket című filmjében egy nagymamát alakított, s ezért megkapta a Namuri Nemzetközi Frankofón Filmfesztivál különdíját. 1999-ben elnyerte a Washingtoni Zsidó Filmfesztivál közönségdíját.

Vezetéknevét első férjétől, Kassai János operaénekestől való válása után megtartotta.

Kassai Ilona halálhírét fia, Ganxta Zolee zenész (Zana Zoltán) – negyedik férjével, Zana József színésszel közös gyerekük – jelentette be a közösségi oldalán. "Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében" – búcsúztatta a színművészt fia.

További híreink
Négy ország bojkottálja az Eurovíziót
Négy ország bojkottálja az Eurovíziót
A német kulturális szerint már felvetés is botrányos.
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Összesen 594 ember lett rosszul, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
A munkáltatók fele béremelést tervez
A munkáltatók fele béremelést tervez
Ez derül ki egy friss kutatásból.
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Orbán Viktor bejelentette.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Kábítószert kerestek a rendőrök.
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést.
Hamarabb jön a postás a decemberi nyugdíjjal
Hamarabb jön a postás a decemberi nyugdíjjal
800 ezren ma is készpénzben kapják a járandóságukat.
Baktériummal fertőzött halat hívott vissza az Auchan
Baktériummal fertőzött halat hívott vissza az Auchan
A liszteriózist nehéz megkülönböztetni egyéb élelmiszer-fertőzésektől.
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
A család közlése szerint utolsó útjára bárki elkísérheti.
Petesejt-donáció: veszélyekre figyelmeztetnek
Petesejt-donáció: veszélyekre figyelmeztetnek
A püspökök szerint hosszú távon a család természetes és isteni rendjét rombolja.
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést
Összesen 594 ember lett rosszul, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
A munkáltatók fele béremelést tervez
A munkáltatók fele béremelést tervez
Ez derül ki egy friss kutatásból.
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Orbán Viktor bejelentette.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Tigrist találtak egy tiszafüredi házban
Kábítószert kerestek a rendőrök.
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést.
Hamarabb jön a postás a decemberi nyugdíjjal
Hamarabb jön a postás a decemberi nyugdíjjal
800 ezren ma is készpénzben kapják a járandóságukat.
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
A család közlése szerint utolsó útjára bárki elkísérheti.
Kilencvenéves lenne Törőcsik Mari
Kilencvenéves lenne Törőcsik Mari
Életműve a magyar színház- és filmtörténet meghatározó részét képezi.
Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott Tom Cruise
Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott Tom Cruise
A színész kiemelte, hogy a milyen fontos szerepe van a mozi egyesítő erejének.
Elhunyt Kálmán Imre lánya
Elhunyt Kálmán Imre lánya
Általa az apja művei új közönséget hódítottak meg Európában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban.
Elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató
Elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató
2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
Elhunyt Ágh István
Elhunyt Ágh István
A nemzet művésze 88 évet élt.
Elhunyt a legendás együttes alapító tagja
Elhunyt a legendás együttes alapító tagja
Űrbéli sminkjével és füstölgő gitárjával bűvölte el a közönséget.
Meghalt a Kossuth-díjas fotográfus
Meghalt a Kossuth-díjas fotográfus
Számos egyéb díjjal is elismerték a munkásságát.
Megszűnik az MTV
Megszűnik az MTV
Több korosztály számára itthon is a zenei tájékozódási pontot jelentette.
Rekordokat döntöttek a magyar filmek
Rekordokat döntöttek a magyar filmek
Több mint forint bevételt termeltek a hazai mozipénztáraknál
Magyar író kapta az irodalmi Nobel-díjat
Magyar író kapta az irodalmi Nobel-díjat
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia meghozta döntését.