Hirdetés

Ehhez a ligához komoly reményeket fűzünk

MTI | 2025. 09. 09. | 15:28:20
A korábbi szezonban a vártnál gyengébben szerepelt a DVTK.
Ehhez a ligához komoly reményeket fűzünk
A DEAC-DVTK párharcot minden tekintetben külön csemegének ígérkeznek (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így az erdélyi csapatok, különösen a címvédő Gyergyói HK, illetve a Corona Brassó számítanak esélyesnek.

Id. Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke kiemelte, az új szabályokkal azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok még több lehetőséghez jussanak. A korábbi évekhez képest változás, hogy csapatonként legfeljebb nyolc külföldi szerepelhet, kötelező lesz egy U21-es és két U24-es nem külföldi mezőnyjátékos nevezése. Hozzátette, hogy az alapszakasz 787-es átlagnézőszámát illetően "van még mit tenni", ám a rájátszás összecsapásait már 1400-an nézték meg átlagban a helyszíneken.

Az alapszakasz 32 mérkőzésből áll majd és január 28-án zárul. Minden csapat négyszer játszik egy-egy ellenfelével, kétszer otthon, kétszer idegenben. A tervezhetőség jegyében a játéknapok az előző idényben bevált ritmusnak megfelelően a legtöbb esetben pénteken és vasárnap lesznek. A Magyar Kupa és a tél végi válogatott szünet után, február 10-től rendezik a magyar bajnokság rájátszását, így az OB I-es helyezések ezúttal is külön sorozatban dőlnek el.

Az Erste Liga alapszakaszában a magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakuló tabella első két helyezettje automatikusan az OB I. playoff legjobb négy együttese közé kerül, a további négy csapat pedig két győzelemig tartó párharcban küzd a továbbjutásért: 3-6., 4-5. párosítás lesz. Az elődöntő az egyik fél harmadik sikeréig tart és a magyar bajnoki fináléban is három meccset kell nyerni az aranyéremért. Az ob I-es döntő február 27-án kezdődik, és ha ötödik mérkőzés is szükséges, azt március 7-én tartják.

Ez idő alatt az erdélyi csapatok a román bajnokságban tesznek eleget kötelezettségeiknek.

Ezek után következik az Erste Liga rájátszása, amely március 10-én indul. Középszakasz és rájátszás-kvalifikáció ezúttal sem lesz, a playoffban az első nyolc helyezett folytathatja szereplését, az utolsó számára pedig véget ér a szezon. A párharcok már egységesen négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét pedig április 8-án rendezik - ha szükség lesz hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.

A pénteki nyitónapon a Gyergyó a Budapest Jégkorong Akadémia HC-val találkozik, míg a legutóbb döntős Csíkszereda a FEHA19-et látja vendégül. Az UTE Brassóban kezdi meg a szezont, míg a DVTK Jegesmedvék a Dunaújvárosi Acélbikákat (DAB) fogadják. A kilenc csapat közül a DEAC két nappal később, vasárnap mutatkozik be, amikor a DAB-ot fogadja.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ázsiát is meghódította a magyar találmány
Ázsiát is meghódította a magyar találmány
A Föld legtávolabbi szegleteibe is elviszi Magyarország jó hírét - így az államtitkár.
Miskolcon keleti rangadó vezeti fel a fordulót
Miskolcon keleti rangadó vezeti fel a fordulót
A két csapatot egy helyezés és egy pont választja el egymástól.
Meghalt a korábbi válogatott kézilabdázó
Meghalt a korábbi válogatott kézilabdázó
Többször gólkirály is volt.
Három gólt kapott a Kazincbarcika
Három gólt kapott a Kazincbarcika
Továbbra is utolsó helyen a borsodi csapat.
A magyar válogatott legyőzte Romániát
A magyar válogatott legyőzte Romániát
Kulcsfontosságú két pontot gyűjtöttek a kézilabdázók.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Negyvenéves a magyar legenda, Cseh László
Negyvenéves a magyar legenda, Cseh László
2021-ben uszodát neveztek el róla.
A borsodi rendőrnő nehéz sivatagi kalandja
A borsodi rendőrnő nehéz sivatagi kalandja
Háromszor került az ájulás szélére.
Kézilabda-vb: a románok következnek
Kézilabda-vb: a románok következnek
Legutóbb, Debrecenben magyar siker született.
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Száz éve született Bozsik József.
Folytatódott a magyar válogatott diadalmenete
Folytatódott a magyar válogatott diadalmenete
Csoportelső lett Golovin együttese.
Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr
Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr
Később edzőként is dolgozott a klubnál.
Magyar Kupa: ellenfelet kapott a Diósgyőr
Magyar Kupa: ellenfelet kapott a Diósgyőr
A tét már a legjobb négy közé jutás.
Szerb válogatottal erősített a Diósgyőr
Szerb válogatottal erősített a Diósgyőr
Korábban Dunaújvárosban játszott.
Colin Doyle távozik a DVTK-tól
Colin Doyle távozik a DVTK-tól
Meg is indokolta, miért megy el Miskolcról.
Sorsoltak az Officium Magyar Kupában
Sorsoltak az Officium Magyar Kupában
Kiderült, melyik együttessel csap össze a DVTK.
Hengerelt a DEAC Miskolcon
Hengerelt a DEAC Miskolcon
A debreceniek nyerték a keleti rangadót.
Hazai pályán nyertek a Jegesmedvék
Hazai pályán nyertek a Jegesmedvék
A dunaújvárosiak látogattak Miskolcra.
Elment a DVTK Jegesmedvék korábbi elnöke
Elment a DVTK Jegesmedvék korábbi elnöke
Puskás Gábor az állatgyógyászatban is maradandót alkotott.
Pont nélkül maradtak a diósgyőriek
Pont nélkül maradtak a diósgyőriek
A DVTK Jegesmedvék Brassóban kapott ki.
Miskolc–Győr párharc a Magyar Kupában
Miskolc–Győr párharc a Magyar Kupában
Miskolcon játsszák az első meccset.
Hirdetés
Hirdetés