Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr

Hosszan tartó súlyos betegség után életének 69. évében elhunyt Szűcs István, a DVTK egykori játékosa, majd utánpótlásedzője – tudatta a szomorú hírt a klub honlapja.
Szűcs István Miskolcon született, és a DVTK-ban lett labdarúgó. Belső védőként 23 bajnoki mérkőzést játszott az éppen aranycsapattá válás útján járó DVTK-ban. Emellett pályára lépett az 1976/1977-es kupagyőzelemhez vezető sorozatban is. Játékára az elegáns jelző illett leginkább, hiszen olvasta a játékot, ezért egyáltalán nem volt szükség testi erejének használatára.
A sorkatonai szolgálatát a Honvéd Papp József SE csapatában töltötte, majd a leszerelést követően Nyíregyházára igazolt, ahol stabil élvonalbeli játékossá vált. 1984-ben tért haza Diósgyőrbe, ahol újabb négy évet játszott, majd Hejőcsabán vezetett le. Itt kezdte utánpótlásedzői munkáját, amit később Diósgyőrben folytatott egészen nyugdíjba vonulásáig.
Halálával egy olyan sportembert veszítettünk el, aki labdarúgóként és edzőként is sokat tett a diósgyőri labdarúgásért. Szűcs István emlékét örökké megőrizzük! – olvasható a közleményben.





















































