Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DVTK-vereség Miskolcon

MTI | 2025. 10. 24. | 08:55:09
Megérdemelten győzött a Valencia.
DVTK-vereség Miskolcon
Lelik Réka (b), a Diósgyőr és Elena Buenavida, a Valencia játékosa (Fotó: MTI/Vajda János)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Diósgyőr hazai pályán 99-64-re kikapott a spanyol Valenciától október 23-án a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.

A magyar bajnoki ezüstérmes, amely a selejtezőből jutott főtáblára, két hete hazai pályán 89-58-ra kikapott a nyitókörben a 2023-ban és 2024-ben is Euroliga-győztes török Fenerbahcétól, majd a második fordulóban kellemetlen meglepetésre 69-57-re alulmaradt a görög Olimpiakosz vendégeként is. A szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Péter tanítványaira csütörtökön sem várt könnyű feladat, mivel a Valencia győzött Görögországban, majd mindössze három ponttal kapott ki az isztambuli csapattól.

A miskolci szurkolók számára ugyanakkor bizakodásra adhatott okot, hogy a héten végre csatlakozott Kathryn Westbeld, az amerikai erőcsatár a Phoenix Mercuryval nemrég döntőt vívott a WNBA-ben. Ő sem tudott azonban segíteni az NB I-ben öt forduló után száz százalékos miskolci együttesen: a Valencia 11-0-val kezdett, az első játékrész végére 16 pontos hátrányba került a Magyar Kupa címvédője, a nagyszünetben pedig már 23 pont volt a lemaradása.

A folytatásban sem változott a játék képe, a spanyol gárda – amelyből ketten is húsz pont felett termeltek – egy híján száz pontig jutott, és magabiztosan diadalmaskodott, a DVTK pedig változatlanul nyeretlen.

A DVTK jövő szerdán a Fenerbahcéhoz látogat, a négy kvartett első három-három csapata jut majd tovább a második csoportkörbe, a negyedikek pedig az Európa Kupában folytatják szereplésüket.

Eredmény (a sorozat honlapja alapján):
C csoport, 3. forduló:
DVTK HUNTHERM-Valencia (spanyol) 64-99 (5-21, 19-26, 21-29, 19-23)
a DVTK legjobb dobói: Lelik 14 pont, Grigalauskyte 13, Kányási 12

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Három debreceni fiatal a válogatottban
Olaszországgal, Törökországgal és Szlovákiával csapnak össze az EB-ért.
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
A miskolciak számára rendkívül fontos a szombati bajnoki.
Bravó! Ismét előnyben a DVTK
Bravó! Ismét előnyben a DVTK
A miskolciak két nap múlva, hazai pályán lezárhatják a párharcot.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat.
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
A Miskolcon aratott győzelem bekerül a foci nagykönyvébe.
Elbukta előnyét a DVTK
Elbukta előnyét a DVTK
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét a Diósgyőrnél az előny
Ismét a Diósgyőrnél az előny
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Új vezetőedzőt kap a DVTK
Új vezetőedzőt kap a DVTK
A cél továbbra is egyértelmű Miskolcon.
Milica Jovanovic visszatér a DVTK-hoz
Milica Jovanovic visszatér a DVTK-hoz
Sikerült gyorsan megállapodni.
Fölényes győzelemmel kezdte az évet a DVTK
Fölényes győzelemmel kezdte az évet a DVTK
Hazai pályán játszottak a miskolciak.
A DVTK magasembere mostantól magyar állampolgár is
A DVTK magasembere mostantól magyar állampolgár is
Kathryn Westbeld a miskolci klub egyik vezére.
Pécsen vív negyeddöntőt a címvédő DVTK
Pécsen vív negyeddöntőt a címvédő DVTK
A Magyar Kupa négyes döntőjét Miskolcon, a DVTK Arénában rendezik március 28-29-én.
Magabiztos DVTK-győzelem Miskolcon
Magabiztos DVTK-győzelem Miskolcon
A Sopron együttesének esélye sem volt.
Kikapott a rangadón a Diósgyőr
Kikapott a rangadón a Diósgyőr
Sima pécsi siker született.
A DVTK győzött a TFSE otthonában
A DVTK győzött a TFSE otthonában
A miskolciak továbbra is őrzik veretlenségüket a bajnokságban.
Súlyos vereséget szenvedett a DVTK Isztambulban
Súlyos vereséget szenvedett a DVTK Isztambulban
A miskolci lányoknak esélyük sem volt.
Hirdetés