
Varga: 100 milliárdos veszteséget sikerült elkerülni

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság november 5-i budapesti ülésén.
A jegybank új vezetése célul tűzte ki a törvényes gazdálkodás helyreállítását és a visszaélések feltárását, és azonnal megkezdte a vagyonmentést, megtette a szükséges feljelentéseket a jegybanki alapítványok, az MNB-székház felújítása és az ingatlanberuházások ügyében – mondta.
Az első intézkedések között kezdeményezték a jegybanktörvény módosítását annak érdekében, hogy az MNB a jövőben ne alapíthasson alapítványokat, továbbá ne végezhessen befektetési és vagyonkezelési tevékenységet – emlékeztetett Varga Mihály.
A jegybankelnök beszámolt arról is, hogy az új vezetés felülvizsgálta az alapítványok és az érdekeltségükbe tartozó társaságok működését, új kuratóriumi és vállalatvezetést nevezett ki, valamint intézkedett a működési költségek csökkentéséről és a gazdálkodás átláthatóságának helyreállításáról.


























































