A világ legjobb női sakkozója, Polgár Judit 50 éves

Július 23-án ünnepli 50. születésnapját Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója, aki pályafutásával nemcsak a női sakk, hanem az egész sportág történetét átírta.
A magyar nagymester volt az első nő, aki tartósan a világ legjobb férfi sakkozói közé került, és máig ő az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 élő-pontos álomhatárt.
Budapesten született 1976. július 23-án. Édesapja, Polgár László pedagógiai kísérletének részeként nővéreivel, Zsuzsával és Zsófiával együtt már kisgyermekként intenzív sakk-képzésben részesült. A három testvérből mind nemzetközi szintű sakkozó vált, Judit azonban minden korábbi eredményt felülmúlt. Már fiatalon történelmet írt: első lányként nyert fiú korosztályos világbajnokságot, ráadásul kétszer is. Ugyancsak első nőként jutott be a világranglista első tíz helyezettje közé, ahol legjobb eredményeként a nyolcadik helyet érte el 2004-ben. Legmagasabb élő-pontszáma 2735 volt, amelyet 2005 júliusában ért el.
Pályafutásának egyik legkülönlegesebb rekordja, hogy 12 éves korától kezdve 26 évesig, vagyis 312 hónapon át vezette megszakítás nélkül a női világranglistát. Ez a férfi és női sakk történetében egyaránt egyedülálló teljesítmény.
Polgár Judit tudatosan nem a női mezőnyben építette karrierjét. Célja kezdettől az volt, hogy a világ legerősebb játékosaival mérkőzzön meg, ezért a férfiak nyílt versenyein indult. Mindössze 15 évesen és négy hónaposan szerezte meg a nemzetközi nagymesteri címet, ami akkor világcsúcsnak számított, Bobby Fischer rekordját is megdöntve.
A világ számos legendás sakkozóját legyőzte pályafutása során, többek között Garri Kaszparovot, Anatolij Karpovot, Viswanathan Anandot, Magnus Carlsent, Borisz Szpasszkijt és Veszelin Topalovot.
2005-ben első nőként vehetett részt a férfiak világbajnoki döntőjén Argentínában, ahol a világ nyolc legjobb játékosa mérte össze tudását. Emellett első nőként szerzett érmet a nyílt Európa-bajnokságon is, amikor 2011-ben bronzérmes lett. A magyar válogatott színeiben nyolc sakkolimpián szerepelt a nyílt kategóriában, ahol kétszer olimpiai ezüstérmet nyert. A női válogatott tagjaként 1988-ban és 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett, mindkét alkalommal első táblásként.
2014-ben jelentette be visszavonulását az aktív versenyzéstől.
Azóta a sakk népszerűsítésén és az oktatás fejlesztésén dolgozik. Már 2012-ben létrehozta a Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért nevű szervezetet, amelynek Sakkpalota-programja a magyar közoktatásban is megjelent, és önálló tantárgyként is választhatóvá vált az általános iskolák alsó tagozatán. 2015-ben a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitánya lett, később pedig a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli alelnökévé nevezték ki. 2021-ben beválasztották a World Chess Hall of Fame tagjai közé, 2024-ben pedig a FIDE100 Awarddal a világ legjobb női sakkjátékosának ismerték el.
Pályafutása során számos rangos kitüntetésben részesült, köztük a Magyar Szent István-rendben, Prima Primissima díjban, Budapest díszpolgára lett, és nyolcszor nyerte el a Sakk-Oscart, köztük az évszázad női sakkozójának járó elismerést.
Polgár Juditot a sakk történetének legnagyobb női játékosaként tartják számon. Nemcsak kivételes eredményeivel, hanem azzal is maradandót alkotott, hogy bebizonyította: a sakkban a legmagasabb szinten sincsenek leküzdhetetlen határok a nők előtt.













































































