Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megvan a Diósgyőr első igazolása

mti | 2026. 05. 22. | 14:24:36
Az előző szezonban Olaszországban szerepelt.
Megvan a Diósgyőr első igazolása
Boros Júlia (Fotó: dvtk.eu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hét távozó bejelentése után a bajnoki ezüstérmes DVTK HUNTHERM női kosárlabdacsapata május 22-én, pénteken tudatta, hogy szerződtette az előző szezonban Olaszországban szerepelt Boros Júliát.

A miskolci egyesület honlapján emlékeztetett rá, hogy a 2002-ben született, 1,79 méter magas bedobó a magyar női kosárlabdázás egyik nagy ígérete, aki a Csata DSE-ben nevelkedett és már 2019-ben bemutatkozott az NB I-ben, majd 2020-tól az ELTE BEAC, 2022-től pedig az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa lett.

Boros az előző nyáron igazolt az olasz első osztályban szereplő Dinamo Sassarihoz, melyben 23 bajnoki mérkőzésen 18,2 percet töltött átlagosan a pályán és meccsenként 6,3 pontot, 2 lepattanót és 1,3 gólpasszt produkált.

"A legfontosabb célom, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a csapatba és a lehető legtöbbet tudjam hozzátenni a közös sikerekhez. Szeretnék tovább fejlődni játékosként, és bízom benne, hogy egy sikeres szezont tudunk majd együtt teljesíteni" - idézte a honlap Borost, aki jelenleg a magyar 3×3-as válogatott edzőtáborában készül.

A DVTK korábban bejelentette, hogy az idény végén visszavonult a montenegrói Milica Jovanovic és a litván Monika Grigalauskyte, illetve elköszönt az együttestől a honosított Kathryn Westbeld és a spanyol Paula Ginzo, Takács Boglárka és Miklós Melinda, illetve csütörtökön a karrierjét külföldön folytató Lelik Réka.

További híreink
Válogatott: Varga helyett Bárány a keretben
Válogatott: Varga helyett Bárány a keretben
Első találatát érte el a volt debreceni csatár.
Több mint 1100-an futottak Kazincbarcikán
Több mint 1100-an futottak Kazincbarcikán
Volt egy 83 éves induló is.
Éledezik a Diósgyőr
Éledezik a Diósgyőr
Feczkó Tamással bajnoki meccset nyert a DVTK.
Diósgyőri győzelem a szezonnyitón
Diósgyőri győzelem a szezonnyitón
Idegenben nyert a DVTK Jegesmedvék.
Megvan, mikor pótolják az elmaradt diósgyőri meccset
Megvan, mikor pótolják az elmaradt diósgyőri meccset
A mezőkövesdiek is pályára lépnek majd.
Meglepetéscsapat lehet a DVTK
Meglepetéscsapat lehet a DVTK
A liga ismét tízcsapatos lesz a kézdivásárhelyi Háromszéki Ágyúsok belépésével.
Hosszabbított fiatal védőjével a DVTK
Hosszabbított fiatal védőjével a DVTK
Kiss Bálint saját nevelésű védő.
Szoboszlai bombagólt lőtt
Szoboszlai bombagólt lőtt
Védhetetlen lövéssel tette fel az i-re a pontot.
A világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán 80 éves
A világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán 80 éves
A válogatottban 1966 és 1975 között 91 mérkőzésen játszott.
Kosárlabda-vb: Amerika már kemény diónak bizonyult
Kosárlabda-vb: Amerika már kemény diónak bizonyult
Befejezték a magyarok a szereplést.
Kosárlabda-vb: a magyarok már a negyeddöntőben
Kosárlabda-vb: a magyarok már a negyeddöntőben
Japánt győzte le a válogatott.
Két DVTK-s a magyarok világbajnoki keretében
Két DVTK-s a magyarok világbajnoki keretében
Franciaország, Nigéria és Dél-Korea a csoportellenfelek.
Hosszabbított kiválóságával a DVTK
Hosszabbított kiválóságával a DVTK
Ez egy fontos láncszem a következő szezon csapatépítésében - így az edző.
A csapat egyik legjobbja távozik Miskolcról
A csapat egyik legjobbja távozik Miskolcról
Újabb kosárlabdázó hagyja el a DVTK együttesét.
Két távozó a Diósgyőrtől
Két távozó a Diósgyőrtől
Meghatározó tagjai voltak a csapatnak.
Újabb két légiós távozik a DVTK-tól
Újabb két légiós távozik a DVTK-tól
Kathryn Westbeld és Paula Ginzo is klubot vált.
Két légiós távozik a DVTK-tól
Két légiós távozik a DVTK-tól
Magyar bajnokok és kupagyőztesek.
Messze került a bajnoki cím a Diósgyőrtől
Messze került a bajnoki cím a Diósgyőrtől
Hazai pályán kapott ki a DVTK.
Egy lépéssel közelebb a döntőhöz a Diósgyőr
Egy lépéssel közelebb a döntőhöz a Diósgyőr
Hazai pályán győzött a DVTK HUNTHERM.