Makovecz-díjat kapott Tokaj korábbi főépítésze

Bodonyi Csaba építőművész kapta a 2025-ös Makovecz Imre-díjat, amelyet az Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 című kiállítás nyitónapján adtak át november 20-án, csütörtök este a Műcsarnokban.
Sáros László, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának tagja kiemelte, hogy a díjazott "Makovecz Imre országépítő szellemében felismerte és erős hittel, következetes eltökéltséggel vállalta, hogy építészetében saját erejéből a magyar vidék architektúrája értékeit felemeli, példaként állítva azt a környezetére érzékeny, azért tenni akaró és tudó emberek és közösségek számára".
Sáros László szerint Bodonyi Csaba "tapasztalatai érvényesítésében negyedszázados tokaji főépítészsége is közrejátszott, ahol megtanulta Makovecz Imre állítását, miszerint az építészet dolga folytatni a teremtést".
Hozzáfűzte: Bodonyi Csaba tetteivel műveli és ápolja a Kárpát-medence magyarságának kultúráját, bizonyítva ezzel azt a tényt, hogy az építészet nem lehet politikafüggő, tudatosan vállalja azt, hogy szándéka az utódok nevelésében is meghatározó erő kell, hogy legyen.
Bodonyi Csaba 1943. augusztus 2-án született Nyíregyházán. Ybl- és Széchenyi-díjas építész, 1985 és 1990 között országgyűlési képviselő volt.


































































