Krasznahorkai: a régi angyalok már nincsenek meg

A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László december 7-én Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén mondott beszédet.
A régi angyalok már nincsenek meg, csak az újak, akik szárnyaikat vesztve, egyszerű utcai ruhában járkálnak köztünk. Nem lehetünk biztosak abban, hogy odaföntről érkeztek, nem úgy tűnik, mintha egyáltalán lenne odafönt, mintha az is átadta volna a helyét az "örök valaholnak". Az új angyaloknak üzenetük sincs, szemükben kérlelés van, hogy adjunk nekik mi át egy üzenetet. De nekünk sajnos semmink nincsen – miféle találkozás ez? – mondta több mint 30 perces beszédében Krasznahorkai László.
Az író szerint az embernek az általa uralt világban hatalma van, felrepült a levegőbe, olyan fegyvereket talált fel, amellyel fel lehet robbantani a Földet, ugyanakkor művészetet is teremtett. "Végül történelmi lépték szerint, egészen hirtelen, elkezdtél nem hinni semmiben, már csak rövid távú memóriád maradt, így elhagytad a tudás, a szép és az erkölcsi jó nemes és közös birtokát" – mondta.
"És készülsz kiköltözni egy lápvidékre, ahol süllyed a láp, mozog, de szép volt: utad az evolúcióban lélegzetelállító. Csak sajnos megismételhetetlen" – fogalmazott Krasznahorkai László.



































































