Hirdetés
Hirdetés

Parajdon elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok

MTI | 2026. 07. 10. | 14:11:06
A rendszer többek között egy 12 méteres gátból, záportározóból, föld alatti vízelvezető csatornából áll.
Parajdon elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok
A víz akadálytalanul ömlött a bányába (Fotó: szekelyhon.ro)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Idén elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok a tavaly májusban a Korond-patak által elárasztott parajdi sóbányánál, miután az Európai Unió szolidaritási alapjából 14,3 millió eurót hagytak jóvá a romániai árvízkárok helyreállítására – jelentette be Diana Buzoianu román környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető az Euronews Románia hírtelevízió július 10-i esti adásának meghívottjaként elmondta, hogy az unió szolidaritási alapjából megítélt összeget más, árvíz sújtotta térségek mellett a parajdi sóbánya árvízvédelmi munkálataira fordítják.

Mint közölte, ehhez már megtörténtek az első intézkedések, és még idén elkezdődhetnek a munkálatok. Az ügyvivő kormány biztosította az építőtelep megnyitásához és a munkálatok elkezdéséhez szükséges finanszírozást.

Hangsúlyozta, hogy a beruházás terve elkészült, és a műszaki mutatók is megvannak, továbbá az árvízvédelmi munkálatok előkészítése is megtörtént. A beruházás célja a Korond-patak elterelése a sóbánya területéről, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a tavalyihoz hasonló katasztrófa. A térségben további munkálatokat is terveznek, melyek révén biztosítanák a lakosság számára a vezetékes ivóvizet, melyet jelenleg számos település a Kis-Küküllőből nyer – mondta a tárcavezető.

Emlékeztetett, hogy a folyó sóbánya alatti szakaszán lévő települések jelenleg sótalanító berendezések segítségével jutnak hozzá az emberi fogyasztásra alkalmas vezetékes vízhez, ami középtávú megoldás. A miniszter szerint a jövőben minden érintett település számára a legközelebbi független vízforrásból kell biztosítani a vízellátást, és az ehhez szükséges munkálatokat is jóváhagyták, csak kivitelezni kell őket – nyilatkozott.

Az Európai Parlament plénuma keddi ülésén hagyta jóvá a tavalyi romániai árvízkárok enyhítésére megítélt támogatást, melyből az ország középső, déli és észak-keleti térsége részesül. Az összeget az energia-, a víz- és csatornarendszer, a közlekedési, egészségügyi és oktatási infrastruktúra helyreállítására, továbbá az alapvető szolgáltatásokhoz, például az ivóvízhez való hozzáférés biztosítására költhetik.

Az EP plénuma egy módosító indítványt is elfogadott, amelyben azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy támogassa a román hatóságokat a parajdi sóbánya és az érintett közösség mielőbbi újjáépítésében. Romániai EP-képviselők szerint ez lehetővé teszi, hogy az ország újabb uniós forrásokban részesüljön a sóbánya helyreállítása céljából.

A bukaresti kormány februárban hagyta jóvá a Korond-patakon építendő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét. A patakon, amelynek vize tavaly májusban elárasztotta a sóbányát, 332 millió lejből (24,7 milliárd forint) építenek védőgátat és záportározót. Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerint az árvízvédelmi rendszer hosszú távú védelmet nyújt a térségnek.

Az árvízvédelmi rendszer egy 12 méteres gátból, záportározóból, föld alatti vízelvezető csatornából, valamint a Korond-patak medrének szabályozásából és eltereléséből áll, ezáltal többlépcsős árvízvédelmi beavatkozást tesz lehetővé. Nagyobb árhullám esetén működésbe lép a záportározó rendszer, vészhelyzet esetén akár teljesen le lehet zárni a Sószorost a beáramló víz elől.

Az árvízvédelmi munkálatok több mint hatmillió köbméternyi víz ideiglenes tározását teszik lehetővé a Korond-patak vízgyűjtő területén, és összesen hét kilométernyi mederszabályozást feltételeznek. Három év alatt készülnének el.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába 2025 májusában zúdult be a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a tárnákat. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függött

A Korond-patak, amely Parajdnál a Kis-Küküllőbe torkollik, tavaly több ízben is sóval szennyezte a folyót, amelynek vize emiatt hónapokig alkalmatlan volt az ivóvíz előállítására. A Kis-Küküllő völgyében található települések lakosai (mintegy 40 ezer ember) számára azóta is sótalanító berendezések segítségével állítják elő az ivó- és háztartási vizet.

Hirdetés
További híreink
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Úgy vélik, a javaslat jelentős korrekcióra szorul.
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
A legfőbb ügyész lemondott
A legfőbb ügyész lemondott
Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé - írta.
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben - hangzott el.
Leköpték Magyar Pétert
Leköpték Magyar Pétert
A Fideszt okolja.
Orbán szerint önkényuralmi rendszer jött létre
Orbán szerint önkényuralmi rendszer jött létre
Felszámolták a jogállamot - jelentette ki.
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
Megszűnik a főispán elnevezés is.
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben - hangzott el.
Menesztették a teljes ukrán kormányt
Menesztették a teljes ukrán kormányt
Az új miniszterelnök személyéről egyelőre nem született végleges döntés, négyen lehetnek esélyesek a posztra.
Hőség: tízezernél több áldozat Európában
Hőség: tízezernél több áldozat Európában
A június végi hőhullám szinte teljes egészében az emberi tevékenység okozta klímaváltozás következménye.
Kolozsváron épít luxusingatlanokat a Trump család
Kolozsváron épít luxusingatlanokat a Trump család
Hotel, lakópark, bevásárlóközpont, golfpálya.
Javult a kontinens levegőminősége
Javult a kontinens levegőminősége
Folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása.
Leégett a 350 éves templom Pusztafentősön
Leégett a 350 éves templom Pusztafentősön
Bizottságot állítanak fel a tűzeset körülményeinek feltárására.
Parajd több mint 14 millió eurót kap
Parajd több mint 14 millió eurót kap
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Ennyit az olcsóbb üzemanyagról? Irán lépett
Ennyit az olcsóbb üzemanyagról? Irán lépett
Ismét lezárták a Hormuzi-szorost.
A brit gyerekek nem használhatják a TikTokot
A brit gyerekek nem használhatják a TikTokot
Jön a világ legszigorúbb közösségimédia-korlátozása.
Megállapodás: jöhet az olaj a Hormuzi-szoroson
Megállapodás: jöhet az olaj a Hormuzi-szoroson
Június 19-én írják alá az egyezséget.