Elhunyt Miskolc díszpolgára, Lehoczki László

Méltósággal viselt, hosszú betegség után november 27-én este elhunyt Lehoczki László – tudatta a szomorú hírt pénteki Facebook-posztban a felesége.
Hozzátették, a temetésről később adnak információt.
Lehoczki László 1958. augusztus 16-án született Miskolcon. Erősáramú villanyszerelő szakmát szerzett a 101-es szakmunkásképzőben, majd leérettségizett, és a MÁV-nál helyezkedett el. Ekkoriban kezdett kutyákat oktatni, elsősorban ismerősök számára. Végül 1996-ban megalapította a Spider Miskolci Speciális és Felderítő Mentőcsoportot, amelynek tagjai önkéntesek, saját kutyáikkal és felszerelésükkel végzik mentési és felderítési tevékenységüket. Külföldi mentésekben is részt vettek, amelyek közül a legismertebb az 1999-es izmiti földrengés mentési munkáiban való részvételük, amelynek során Lehoczki Mancs nevű kutyája egy életben lévő hároméves kislányt talált meg a romok alatt. A Spider-csapat és Mancs ezután nemzetközi hírnévre tett szert. Mancs 2004-ben, még életében szobrot kapott Miskolc belvárosában, amit a helyiek nagy becsben tartanak. A kutya szobrának másolatát 2023-ban İzmitben is felállították. A Spider Mentőcsoport évente 120-150 riasztást kap, hazai és külföldi mentésekben vesz részt.
A Spider Mentőcsoport 2010-ben Megyei Prima díjat, 2015-ben Európai Polgári díjat kapott, Lehoczki László 2015-ben elnyerte a miskolci Pro Urbe díjat, 2023-ban pedig Miskolc díszpolgára lett. 2023 áprilisában Lehoczki László és a Hope nevű kutyája, a HUNOR Mentőszervezet részeként török állami kitüntetésben (Hála kitüntetés, Decoration of Gratitude) részesült. Hope 2024-ben elnyerte az Év Hős Kutyája címet. Lehoczki László 2024-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést.





































