Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Állatvédő szervezeteket támogat a kormány

MTI | 2026. 03. 16. | 14:50:19
Idén már a második egymilliárd forintos keretösszegű pályázat eredménye született meg.
Állatvédő szervezeteket támogat a kormány
Tavaly 443 szervezet nyújtott be érvényes pályázatot, míg idén 472 (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az állatvédő civil szervezetek részére kiírt egymilliárd forintos keretösszegű pályázaton az idén 472 állatvédő civil szervezet kapott támogatást – jelentette be Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos március 16-án Budapesten sajtótájékoztatón.

A kormánybiztos elmondta: a pályázat célja a hazai állatvédelmi civil szervezetek munkájának segítése. Hozzátette, hogy idén már a második egymilliárd forintos keretösszegű pályázat eredménye született meg, ami mérföldkő az állatvédelem területén.

Az idei kiírásra valamennyi állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet pályázhatott. Tavaly 443 szervezet nyújtott be érvényes pályázatot, míg idén 472. A nyertesek között minden vármegyéből találhatók szervezetek, a legtöbb pályázat a keleti országrészből érkezett. Ovádi Péter ismertetése szerint a vissza nem térítendő támogatás 500 ezer és 15 millió forint közötti összegben volt igényelhető működési költségekre, állatorvosi számlák fedezésére, fejlesztésekre – például kennelek és kifutók építésére –, valamint gépjárműbeszerzésre. Feltétel volt, hogy az elnyert támogatás legalább 20 százalékát ivartalanításra kell fordítani, amely a felelős állattartás egyik alapvető eleme – mutatott rá a kormánybiztos.

A pályázatra a kisállatokkal foglalkozó szervezetek mellett haszonállatokat mentő civil szervezetek, valamint mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek is jelentkeztek. A nyertesek listája a pályázatot lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján érhető el.

A kormánybiztos felidézte: öt évvel ezelőtt, amikor megkezdték a munkát, az egyik legfontosabb cél az volt, hogy a civil szervezetek tevékenységét anyagilag is elismerjék. Azóta több mint négymilliárd forinttal támogatták azokat a szervezeteket, amelyek az állatmentésben és a menhelyek fenntartásában segítik az államot – mondta Ovádi Péter.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Gulyás Gergely azt mondta, ők személyesen fenyegették Magyarországot.
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Megnézik a hintákat és a csúszdákat is.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
Új funkcióval bővült az alkalmazás.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők voksolhatnak így.